A POP-ROCK generációk
Az Aranytíz kultúrházban december elején nyitották meg Réti Dóra kerületünk fotóművészének a „Pop-Rock generációk” című fotókiállítását. A kiállítást Csiki Gábor nyitotta meg, közreműködött Marshall Norbert harsonaművész. A megnyitó után Réti Dóra válaszolt kérdéseinkre:
-Mikor kezdtél el fotózni?
Az első fényképezőgépemet még óvodás koromban kaptam. Már nem emlékszem a márkájára. Ez egy filmes gép volt, ahol az élességállítást még méterben kellett megadni, és az expozíciós értékeket ki kellett választani, napocska, felhő stb. jelek alapján. Bárhová mentünk kirándulni, én mindig fényképeztem az osztálytársaimat, barátaimat, múzeumot, a tájat…mindent, amit érdekesnek találtam.
Kisgyerekként úgy nőttem fel, hogy édesapám rendszeresen a fürdőszobában laborált. Már akkor rendkívül érdekesnek találtam, ahogy a kép megjelenik a papíron. Viszont maga a laborálás nem annyira vonzott akkor.
-Mikor dőlt el hogy ez több lesz mint hobby?
1993-ban az érettségi után fényképész szakmát kezdtem tanulni, és a gyakorlatok során beleszerettem a szakmába.
Herédi Katalin fényképész mestertől tanultam meg a manuális színes laborálás minden csínját-bínját. Ekkor kezdtem el otthon, a fekete-fehér laborálást. Kísérletezgettem a fotóvegyszerekkel, hogy a legjobb receptúrát tudjam használni. Sikerült megtalálnom, és kedvencem lett egy finomszemcsés negatívhívó, és egy kék árnyalatú papírhívó.
Régen létezett egy dokubrom fajtájú fotópapír. Ezzel szerettem nagyon dolgozni, mert rendkívül részletgazdagon adta vissza az árnyalatokat, és a sötét tónusokon is gyönyörűen rajzolt.
High Key, Low Key képeket, montázsokat, raszteres nagyításokat készítettem, majd az egyik kedvenc módszerem lett a színes laborban a szolarizációs eljárás egy kis rafinériával.
Abban az időben kapható, szinte minden fotóskönyvet elolvastam, tanultam, gyakoroltam.
Amikor elvégeztem a tanárképző főiskolát, akkor már tudtam, hogy a fotózással és a fényképészek, alkalmazott fotográfusok oktatásával szeretnék foglalkozni.
-Volt fotós a családban?
Nagyapám és apukám autodidakta módon tanultak fotózni. Szerintem fantasztikus képeik vannak. Nagyapám fotóit a mai napig csodálom, annyira precízek és tökéletesek. Nagyon jó szeme volt ahhoz, hogy észrevegye a jó témát, amelyet tökéletes kompozícióba öntött.
-A mostani kiállítás anyaga mennyi idő alatt készült el?
A POP-ROCK GENERÁCIÓK kiállítás anyaga 4 év koncertfotóit tartalmazza. Úgy gondoltam, mostanra összegyűlt annyi érdekes fotó, amelyet érdemes lenne egy kiállítás keretében bemutatni.
23 éve fotózom, és ez az 5. önálló kiállításom. Ez egy 50 képből álló sorozat, amelyen 26 előadó szerepel ( 15 magyar és 11 külföldi sztár).
-Hogyan választottad ki a kiállított képeket?
Amikor a kiállítás gondolata megszületett, hónapokig azon agyaltam, milyen koncepció szerint építsem fel az anyagot. Közel 3000 koncertfotóból kellett válogatnom.
Mivel fotóriporterként is dolgozom, ezért először arra gondoltam, hogy egy riportfotó sorozatot készítek a koncertekről, a backstage-ben történt storykból és akkor minden képsorozat mellé egy kis történet is került volna.
Aztán egyik éjszaka kipattant a megoldás…
A művészi vonal felé viszem a kiállítást. Nem átlagos koncertfotókat fogok bemutatni, hanem olyan képeket választok ki, amelyek érzelmeket árasztanak, történeteket mesélnek el. Ahol a zenészek arckifejezésein keresztül láthatjuk, éppen akkor mire gondolt, vagy ahogy átadják magukat az érzéseiknek. Ekkor 25 kép már volt a fejemben, amelyeket biztosan szeretnék látni a kiállítási anyagban. A nagy válogatás csak ekkor kezdődött. Többször átnéztem a teljes anyagot, és mindig kiválasztottam olyanokat, ami bele illene ebbe a koncepcióba. Végül 113 fotóra sikerült leszűkítenem. Az utolsó 5 kép kiválasztásához, már Édesapám segítségét kértem, és így állt össze a teljes, 50 darabból álló sorozat.
-Személyesen is találkoztál a zenészekkel?
Természetesen személyesen is találkozom ilyenkor a zenészekkel. Ott vagyok, amikor megérkeznek, amikor készülnek, és amikor lejönnek a színpadról. A backstage egy külön világ. Itt látod és érzed az örömet, bánatot, izgalmat, az esetleges hibákat, amelyekből a közönség nem észlel semmit. Látom a „hangtalan” utasításokat, kéréseket amelyet egymásnak adnak a zenészek egy-egy koncert közben. Érdekes történeteknek leszek a szemtanúja. Pl. A Boney-M együttest végigfotóztam az érkezésüktől a murissá sikeredett távozásukig. A színpad egy játszótér elé volt felépítve. A művészöltözőkhöz úgy lehetett eljutni, hogy át kellett menni egy apró kavicsos szakaszon. Az együttes magyarországi menedzsere olyan közel vitte őket autóval, amennyire csak lehetett. Majd, amikor a koncert után mindenki beült az autóba, és elindultak volna, a kerék elkapart a mély kavicsban. Nevetve kiszálltak a Boney-M tagjai az autóból, és mindenki aki ott volt a közelben (a biztonságiak, a műsorvezető, a színpadmester stb.) segített kitolni az autót. Viszont, amikor meglátta Liz Mitchell, hogy én ezt az egész jelenetet végigfotóztam a vállamon kacagott tovább. Megígértették velem, hogy a képet mindenképpen eljuttatom hozzájuk. Erre a történetre még két év után is jókedvűen emlékeztek, mikor újra előjött a story. Egy másik nem mindennapi jelenetet láttam, Samantha Fox és csapatával. A koncert végén többen beszélgettünk az öltözőben, majd hangos sikításokra és nevetésekre lettünk figyelmesek. Kimentünk megnézni, mi történt… Samantha az öltözők mellett levő játszótér drótkötél pályáján csúszkál a stábja tagjaival. Majd ezek után viccelődve humoros történetekkel szórakoztatott minket. Például az Ottawan énekesnőjével Estherrel azóta is rendszeresen váltunk néhány mondatot. Ő az általam készített egyik fotót használta egy időben a facebookon borítóképének. A zenekar férfi énekese, Red Rouge pedig a mai napig a róla készített portrémat használja profilképének.
-Mit szeretsz leginkább fotózni?
A kedvenc fotótémáim, között szerepelnek a koncertek fotózása, a légi-fotózás, az ipari fotózás, a portréfotózás és a street fotográfia.
-Tagja vagy valamelyik fotóklubnak?
Igen, 1994-től tagja vagyok a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Körnek, majd a Miskolci Fotóklub Egyesületnek. 2001-2004-ig részt vettem a miskolci Művészeti Középiskola diákjainak szervezett Szemere Fotókör létrehozásában, vezetésében.
-Hogyan hatott a hobby fotózásra a digitális fotózás?
Amióta digitális fényképezőgépek léteznek, szinte mindenki számára elérhetővé vált a fényképezés. Ezzel egyfajta képi tömegtermelés indult el, amely így a minőség rovására is ment. Aki valaha is fotózott tükörreflexes filmes géppel jól tudja, hogy fényképészeti alapok nélkül nem lehetett jó képeket készíteni. Ez ma már nem így van, minden alapvető tudás nélkül lehet képeket készíteni, és a nagy számok törvényszerűsége és az azonnali kontroll miatt még kifejezetten jó fotók is sikerülhetnek bárkinek. Szerintem az alapok alapos megtanulása, begyakorlása nélkül nem érdemes komolyabban foglalkozni a fotózással.
-A XVII. kerületben tervezel kiállítást?
2017. márciusában, a Csekovszki Árpád Művelődési Házba kaptam meghívást a POP-ROCK GENERÁCIÓK című kiállítási anyagommal.
-Tervben van már a következő kiállításod?
Már két teljesen más témájú kiállítási anyag is összeállt a fejemben. Az egyik már most kivitelezhető lenne, a másikhoz még nem teljes a képanyag. Ez még titok.:)